FunFact History.

FunFact History.

A Karib-tenger és az Atlanti-óceán legrettegettebb kalóza

2020. március 27. - Tkristof

feketeszakall4.jpg

Edward Teach (Feketeszakáll) kanócokkal a szakállában (forrás: npr.org)

Tengeri kalózok azóta léteznek, mióta megjelent a tengeri kereskedelem. Már Cicero is úgy írt róluk, mint az emberiség ellenségei (hostis humani generis). A kalózok fő mozgatója elsősorban mindig is a haszonszerzés volt, de az sem volt ritka, hogy egy állam bérelte fel őket valamilyen politikai ok, cél elérése érdekében (például Sir Francis Drake-et az angol királynő bérelte fel). Természetesen kalózok mind a mai napig léteznek, azonban talán aranykoruk pár évszázaddal ezelőtt volt. Ebből az aranykorból is az egyik legismertebb kalózkapitány nem volt más, mint Edward Teach (~1680-1718), művésznevén Feketeszakáll.

A közhiedelemmel ellentétben Feketeszakáll nem fosztogatta évtizedekig a tengerek kereskedelmi hajóit, csupán két évig volt aktív kalóz. Fiatalkoráról keveset tudni, valószínűleg az angliai Bristolban született. Egyes források szerint részt vehetett Anna királynő háborújában, vagyis a spanyol örökösödési háborúban (1701-1714), ahol állítólag egy privatér hajón lehetett tengerész. Ezek a hajók gyakorlatilag fel voltak jogosítva a kalózkodásra, fosztogatásra, de legénységük nem számítottak kalóznak. A háború lezárása után azonban számos privatér legénység, tengerész maradt munka nélkül, így sokan maradtak közülük, illetve fordultak a kalózkodás, fosztogatás irányába.

Henry Jennings, egy úgyszintén privatérből lett kalóz és csapata telepedett le először az addig lakatlan New Providnece szigetére, és választotta ezt kalózportyái kiindulópontjának. Nem sokkal ezután a sziget gyakorlatilag a kalózok központja, paradicsoma lett, ugyanis a hely közel volt a kereskedelmi útvonalakhoz, azonban arra alkalmatlan volt, hogy a haditengerészet hajói megközelítsék. Ezen a helyen ismeretlen volt a törvény, így a kalózok nyugodtan élhették mindennapjaikat. A háború után Edward Teach is itt telepedhetett le.

feketeszakall.jpg

(forrás: Múlt-Kor)

Edward itt került Benjamin Hornigold kalózkapitány szolgálatába, talán 1716-ban. Teach tehetséges kalóznak bizonyulhatott, ugyanis Hornigold nemsokára egy kisebb hajó, egy sloop vezetését bízta rá (a sloop egy kisebb, egyárbocos hajó, két vitorlával, egy fő-, és egy elővitrolával). Hornigold azonban csak korábbi ellenségeit támadta meg, más, gazdag rakománnyal rendelkező hajókat viszont hagyott elmenni. Ezt egy idő után a legénysége megelégelte, és leváltották. Hornigold ezek után visszavonult a kalózkodástól, és még kegyelmet is kapott, sőt egyes feljegyzések szerint egy idő után maga is részt vett a kalózok elfogásában, illetve kézre kerítésében.

Így lett Teach kalózkapitány, Hornigold helyébe lépve. Elődje két hajót vitt magával, a többit azonban meghagyta Edwardnak, aki ezekkel elfoglalt egy francia fregattot, a Le Concorde nevű hajót 1717-ben, majd a hajót átkeresztelte Anna királynő bosszújára. Ezek után Teach számos hajót támadott meg, végigrabolta a partokat, azonban a legendák vérszomjasságáról túlzásnak bizonyultak, ugyanis a valóságban az elfogott tengerészeket általában sértetlenül elengedte, miután megkapta értük a váltságdíjat. Mindennek ellenére a többi kalóz, illetve tengerészek mégis szinte szó szerint félték a nevét. Egyik legemlékezetesebb tette az volt, amikor 1718-ban blokád alá vonta Charlestont.

A Feketeszakáll jelző az egyik megtámadott hajó kapitánya után ragadt Edward Teach-re, aki úgy jellemezte a kalózkapitányt, mint olyan embert, akinek igen  fekete szakálla van, amit hagyott hosszúra megnőni.  Teach ezek után megértette megjelenésének erejét, fekete ruhát öltött, szakállát néha befonta, vagy éppen színes szalagokat szőtt bele. Egyes feljegyzések szerint kalapja alá égő kanócokat is rakott.

hajo.jpg

Anna királynő bosszúja (forrás: google)

Teach végül a fosztogatások és Charleston blokádja után az Ocracoke-szigeten vert tanyát. Feketeszakáll ellen végül Virginia kormányzója, Alexander Spotswood lépett fel erőteljesebben, miután tartott attól, hogy a kalózok ellehetetlenítik a Virginia államnak igen jövedelmező dohánykereskedelmet. A kormányzó 1718-ban rendelte el a támadást, a szárazföldi csapatok mellett hajókat is küldött a rettegett kalóz elfogására, Robert Maynard vezetésével. A meglepetésszerű támadás azonban elillant, mikor a kalózok észrevették Maynard embereit. A kalózok ágyúikkal hatalmas tűzerőfölényben voltak, amit ki is használtak, gyakorlatilag Maynard mindkét hajóját szétlőtték vele.

Maynard tudta, hogy csak csellel győzheti le a kalózokat, így a hajóján a túlélőket leterelte a fedélközbe. Teach így azt hitte, hogy a hajón mindenki meghalt, így nyugodtan másztak fel rá. Ekkor azonban Maynard embereivel előtört a hajó gyomrából, teljes meglepetést okozva a kalózok között. A tengerészek egy rövid, de annál véresebb összecsapást követően szorították vissza a kalózokat. Feketszakáll állítólag nagyon jól küzdött a közelharcban, de végül a több lőtt és vágott sebe leterítette. Testét ezek után a tengerbe dobták, azonban fejét levágták, és Maynard hajójának árbocára tűzték. Ezek után Teach szigeten tartott zsákmányát elárverezték.

teachfight.jpg

(forrás: google)

Feketeszakáll legendája azonban örökre fennmaradt, igaz, erős túlzásokkal. Ugyanis Teach egyáltalán nem volt az a kegyetlen kalóz. Életéről és kalózkodásáról azonban így is számos könyv és film született, sőt, mi több, lehet mondani, hogy Edward Teach Feketeszakáll minden idők talán legismertebb kalózkapitánya lett. Nevéhez kötődik azonban egy igazán kalandfilmbe illő legenda, miszerint halála előtt elmondta, hogy az általa kifosztott, gazdagon megrakott spanyol kereskedőhajók kincsét egy ismeretlen helyre rejtette. A kincsvadászok máig keresik ezt a bizonyos kalózkincset, de eddig még senki nem akadt a nyomára.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://funfacthistory.blog.hu/api/trackback/id/tr3615514812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Örömhernyó 2020.03.28. 14:05:51

@szánmonoxid: Te minek fordítanád a privateer szót? Wikipédiának van magyar privatér szócikke, tudom, te a wikipédiát leszarod, mert bárki szerkesztheti.
De akkor mi a privateer magyarul?
Máshol partizánhajósnak fordítják, de szerintem a magyarok többségének ennek hallatán valami nácik ellen harcoló jugoszláv vagy szovjet hajós ugrana be.
Corsaire franciául, átírva korzár.
Lényegében egy kalózleveles kalóz. Nem zsoldos, mert nem kap fizetést, hanem a kalózlevélben (letter of marque) kapott zsákmányolás jogát használva fosztogatja az ellenség hajóit.
Nekem tetszik a privatér is.

Zolko_1234567 2020.03.28. 14:46:11

Es egy szó sem One-Piece-röl ? Edward D. Teach ott is Fekete-Szakáll, de azt az egy kincset amit minden kalóz keres nem ö hanem Gol D. Roger dugta el.

Irbisz 2020.03.28. 16:08:01

@Örömhernyó:
ezt a kb. ismeretlen szót amikor magyarul olvastam, az a korzár verzió volt, kb. 3x életemben.
a privatér-t sosem.
és mivel angolban a corsair-t is igen elterjedten használják, magyarul a korzár verziót kéne használni.

kivétel az az eset, ha a corsair nem egyenlő a privateer-el , amit mivel nem vagyok kalózszakértő, szintén el tudok képzelni :).
ekkor mind a privatér, mind a korzár külön értelemben használható lenne, és nem szinonimaként.

Pierr Kardán 2020.03.29. 18:24:15

Ha valóban úgy folyt le az utolsó csatája, ahogy itt le van írva, akkor nem egy nagy kalózvezér volt, hanem egy oltári nagy lúzer :-( Nem csoda, hogy mindössze két évig tartott a karrierje.
süti beállítások módosítása